"Furcsa virág a mandulavirág. Sokszor esztendőkig hiába keressük. Lombja, levele hajt a fának, de virágját nem adja ki. Aztán egyszerre, valamelyik tavaszon csudát tesz..."
6 bejegyzés listázva: 2-6
Betűméret:
6.
Vége?! :)
2006.06.21. szerda 16:08
Kedves Világ!
Azt hiszem, befejezetm a vizsgaidőszakomat! Még nem teljesen biztos, hiszen a hétfői és a mai vizsga írásbeli volt - tehát egyelőre nincsen biztos eredmény -, de azért elég valószínű, hogy sikerültek.
Nyúzott vagyok. Tulajdonképp a mai kollokvium tetézte be a dolgot, no, nem mintha olyan nehéz lett volna. Inkább csak a tudat, hogy letudtam... Egészen különös volt, mikor másfél óra munka után elhaytam a termet. Mintha a tananyagon kívül egy részemet is ott hagytam volna. Üresség érzése szállt meg. Nagy megkönnyebbülésre számítottam, ez viszont várat magára. Azt hiszem a kimerültség az oka. Most ütközik ki az elmúlt másfél hónap erőfeszítéseinek rajtam hagyott nyoma. De semmi gond! Itt a nyár, és ez remélhetően hamar regenerálni fog. Majdnem két és fél hónap aktív és passzív pihenés! :D
Reggel úgy terveztem, hogy a mai bejegyzésem az egyetemi félévem tapasztalatainak összegzéséről, és a nyári terveimről fog szólni, de a fáradtság okozta tompaságom gátol az írásban.
A szűkszavúságot holnap igyekszem helyrehozni. Remélem a mai panaszomnak már csak halvány nyomával térek vissza! :)
Üdv: Kincső
Hozzászólások száma: 2
5.
Jaj, a vizsga!
2006.06.20. kedd 21:03
Szervusztok!
Mostanra elszállt a reggeli felhőtlen jókedv. Na, nem lettem szomorú, vagy morcos, csak már tele a fejem a sok tudománnyal Holnap délelőtt vizsgázom. Ha minden igaz, ez lesz az utolsó a félévben. Szorítsatok, kérlek!
Egyébként a szociológiatörténetet kellene leküzdenem. Ami nem különösebben nehéz tárgy, de elég fárasztó, ugyanis dögunalmasnak tartom. Körülményes eszmefuttatások, például arról, hogy a kultúrában mik a funkció fogalmának értelmezési keretei. Nem hinném, hogy az efféle tanulmányok bármennyivel is előbbre vinnének a társadalmi problémák megoldása terén! Persze akadnak jobbak is, akár hasznosak is, de ezek közül is többet megmérgeznek azzal, hogy elvont okoskodás formájában, agyon bonyolítva, idegen szavak tömkelegével megtűzdelve, tudományos műnyelven adnak közre. (Ráadásul a szegény hétköznapi halandó alig ért belőle valamit, így még azt sem mondhatjuk, hogy a közvéleményt formálják...) Időnként az az érzésem, hogy a kutatók, a tanulmányok készítői, és az oktatók némelyike saját tudását fitogtatja csupán; igyekszik éreztetni, hogy mennyivel többet tud ő nálunk. Szerencsére az egyetemünkön nem ez az általános. A legtöbben egyenrangú félként, már most kollega gyanánt kezelnek. (Persze mindenkinek megvan a maga bolondériája, de ez más! Az efféle rigolyák talán még az emlékezést is megédesítik majdan!)
Sebaj! Én mindennek ellenére szépen fogok vizsgázni holnap; főleg most, hogy kipanaszkodtam magam. :) Nem is tanulok már ma. Pihenni fogok. Mondjuk, nézem a csillagokat. Kinn alszom ugyanis az erkélyen. Tegnap is ezt tettem. Csodajó ám madárfüttyre ébredni!
Nektek is kellemes estét/éjszakát/reggelt kívánok! Legalább olyat, mint amilyennek az enyém ígérkezik.
Kincső
Hozzászólások száma: 2
4.
Hát a többiek?
2006.06.20. kedd 09:01
Módosítva: 2006.06.20. kedd 11:10
Üdv minenkinek! :)
Egyre nagyobb élvezettel, és lelkesedéssel írok! Ebben nagy része van a naplómra eddig adott két hozzászólásnak. Mikor megláttam alul a kis szöveget "Hozzászólások száma: 1"... jaj, hát úgy elkezdett dobogni a szívem! Különös-boldogító érzés, mit ne mondjak! :)
Elolvastam őket, "szívdobogtam", mosolyogtam, elsétáltam boltba, most pedig ismét írok. A bolt és a kollégium közötti távolság oda-vissza megtételéről mesélnék.
Az új nap optimizmusától, a kipihentség boldogító érzésétől, és a blogom frissiben ért hatásától szinte lebegve indultam el, és mondhatom, roppant derűsen szemléltem a világot. Örültem a kapunk előtt még éppen virító hársfa illatának, itt-ott az árnyéknak, de annak is, hogy süt a nap... Aztán egy nénivel mosolyt váltottunk, és jó volt látni, hogy nem goromba, mint oly sokan.
Az utóbbi hetek tanulásdömpingjének a vége felé közeledve, a szabadság lassú térnyerésével kicsit úgy járkálok a világban, mint egy kiskutya az új otthonában, az anyukájától messze. Mindent - újra - fel kell fedeznem, és ehhez jó adag kíváncsiság nyújt segítséget. Látom az ablakokban a virágzó muskátlikat; milyen szépek! Jó ez így...
Nagyjából ilyen körülmények között jutottam el a közeli kisbolthoz. Visszafelé már valamivel nehezebb dolgom volt. Sorra leptek meg az új gondolatok, pedig nem akartam, hogy jöjjenek. Arról van szó, hogy teljesen önkéntelenül fejben elkezdtem fogalmazni a mai naplóbejegyzésemet, és tudtam, hogy épp azokat a nagyon jól sikerült, igazán kifejező mondatokat nem fogom tudni felidézni a gép előtt, amelyek frissiben születtek. Belefogtam hát egy kis dal dúdolásába, csak hogy ne kelljen gondolkoznom. Aztán nevetni kezdtem magamon, és alig bírtam abbahagyni. Aki látott az utcán, feltételezem, bolondnak könyvelt el. :) És éppen az utóbb leírt mondat hozta elő az újabb gondolatokat, de szerencsémre hazaértem, így ezek nem pottyantak ki a fejemből. Most tehát megoszthatom veletek őket!
Szóval belegondoltam abba, hogy nekem ma kimondottan jó napom van. A többiek, a jóérzéssel telt, a morcos, és szomorú emberek, azok a mindenféle lények, akik szembejönnek velem, nem tudják ezt. Én sem tudom, bennük mi zajlik. Ez így természetes.
De természetes-e az is, hogy csak kivételes alkalmakkor, vagy legalábbis a kelleténél sokkal ritkábban gondolunk bele mások helyzetébe?! Igazából nekem is önkritikát kell gyakorolnom. Az imént ezt bátorkodtam írni: "Aztán egy nénivel mosolyt váltottunk, és jó volt látni, hogy nem goromba, mint oly sokan."
Azt hiszem sajnálom a gorombákat, a mérgeseket. Igaz nem tudom, nem tudhatom, mi történt velük, így igazán együttérezni sem tudok, de gondolhatok jó érzéssel rájuk. Lehet, hogy tegnap halt meg a fiatal morcos lánynak a kutyája; az idős néninek fájhat a lába - talán megint kínozza a visszér; a türelmetlen középkorú férfi talán a pici babája miatt nem tudott aludni éjjel, későn ébredt, és siet, a melegből is elege van már...
Meglehet egyébként, hogy az előző néhány sor kifejezetten naiv gondolatot tartalmaz. Elképzelhető, hogy az égvilágon semmi baja sincs a lánynak, a néninek, és a férfinak; csupán én szépítem magamban a dolgot. Talán csak kiszínezem a világot, hogy ne kelljen mások gonoszságán, tökéletlenségén morfondíroznom. Talán így van, bár én fiatal lányka vagyok, tele élettel, és bizakodással, és nem hiszem, hogy létezik gonoszság (legalábbis a mindennapokban). Azt gondolom, hogy egyszerűen nem ismerjük eléggé egymást, és nem bízunk eléggé másokban. (Némi pontosítás: persze, a pénztárcalopkodókban (stb.) ne bízzunk, de a járókelőket ne utáljuk mindenáron!) Mosolyogjunk egymásra, már ez is sokat segít! A többi apró figyelmességről nem is beszélve.
Hozzászólások száma: 2
3.
A pontosság kedvéért
2006.06.19. hétfő 13:49
Módosítva: 2006.06.19. hétfő 13:55
Sziasztok!
Már letudtam a vizsgát, és a következő elfoglaltságomig akad még némi időm, és gondoltam írok kicsit.
A reggeli, kissé hosszadalmasra sikerült bejegyzésemhez fűznék kommentárt. Tessék: Jó érzéssel tölt el, hogy vázoltam az "előéletem" legfontosabb vonásait. Tisztábbnak érzem magam, felszabadultnak. Ez kicsit hasonlít ahhoz az érzéshez, amit egy általános iskolás érez akkor, mikor egy sokáig titkolt jegyét mondja el otthon. Én is örülök, hogy kiálltam, mondván: "Ez vagyok!" Még akkor is, ha a rólam lejegyzett dolgok csupán a mindennapi élet sallangjai - és bár kétségtelenül hatnak ránk -, nem egy ember személyiségét leginkább kirajzoló dolgok. Az utóbbi, mármint a személyiség később úgyis megmutatkozik. :)
Elég is ennyi a témáról! Többször nem untatlak benneteket az előzőhöz hasonlóan terjengős, és kívülállók számára nagy eséllyel érdektelen történethalmazzal!
Minden jót kívánok! :D
Hozzászólások száma: 1
2.
Bemutatkozósdi
2006.06.19. hétfő 07:40
Módosítva: 2006.06.19. hétfő 13:39
Mosolygós napot, drága világ!
Az imént olvastam újra a tegnapi bejegyzésemet, és rá kellett döbbennem, hogy kissé szeleburdi vagyok. Be sem mutatkoztam; szépen belevágtam a dolgok közepébe. Ezt talán be sem kellett volna vallanom, hiszen a blogon akár a korábbi bejegyzéseimet is módosíthatom. Nem marad nyoma, ellentétben a papírral. De nem írom át a tegnapit, hiszen ez is én magam vagyok. :)
Viszont igyekszem pótolni. Mesélek magamról néhány apróságot. Na, nem lesz egy szépirodalmi igénnyel megszerkesztett kerek kis curriculum vitae. Csupán azokat a dolgokat kívánom lejegyezni, amelyek nélkül nehezen, vagy kevésbé értehetőek az írásaim.
20 éves lány vagyok. A koromat nem szívesen írtam le. Nem mintha zavarbaejtő lenne a 20 évem. :) Csak hát mi, emberek hajlamosak vagyunk előítéletek tömkelegével közeledni a világ, és a benne élő lények felé. Tarthat valaki bolondos kis csitrinek a korom láttán. Ne értsetek félre! Nem bánom, ha valaki nem vesz komolyan; de ezt miattam, a véleményem, tulajdonságaim okán tegye, és ne felületesen megítélve! Persze a világ másképp működik. Ha akarjuk, ha nem, lesznek előítéleteink. Én mindenesetre kapálózok kicsit ellene - ennek jegyében születette a fenti néhány sor. :)
Egy budapesti egyetemre járok, épp a második évem befejezése közeleg. Emberekkel foglalkozom leendő szakmám jegyében munkaként, és szabadidőm jelentős részében egyaránt. Épp most felvételizek egy másik szakra (ha felvesznek, egyszerre végezném a két egyetemet), mert szerencsémre időben megtapasztalhattam azt, hogy nagyon szívesen tanítok. Szóval próbálkozom. Közben lubickolok. Élvezem az egyetemi légkört, és vágyom a tudást.
Fontosnak tartom még megosztani veletek a magánéletem néhány dolgát. Azt hiszem ezek szintén elég meghatározóak ahhoz, hogy fontos adalékot jelentsenek a napóm megértéséhez. Íme:
A szüleim 5 éve váltak el, ekkor én édesapámhoz költöztem, a most 18 éves öcsém anyukánknál maradt. A gyerekelhelyezés kérdését mi, gyerekek dönthettük el; tiszteletben tartották az elhatározásunkat.
Bár igaz, Anya nagyon nehezen viselte a dolgot. Hosszú ideig nem voltunk kimondottan jó viszonyban. Ez mára szerencsére megváltozott.
Mostanában Apával nem felhőtlen a kapcsolatom. Ezt nagyon fájlalom, ugyanis lelkiekben, gondolkozásmódban ő az, aki legközelebb áll(t) hozzám a családtagjaim közül. Az eltávolodás gyökere az Apa új - egy tőlem csupán néhány évvel idősebb lánnal való - kapcsolatában keresendő. Bár kétségtelenül mindannyian szerepet játszottunk a helyzet kialakulásában, úgy érzem, hogy az utóbbi másfél évben nagyon sokat tettem - sajnos sikertelenül - az édesapám és közöttem épült fal ledöntése érdekében.
Az öcsém... nehéz róla beszélni. Szeretem. Bolondos, kedves, értelmes fiú. Megviselte a válás. Apával távolságtartó. Anyával nem épp kiegyensúlyozott a kapcsolatuk, de szeretik egymást. Az utóbbi 7 hónapot a nagymamámnál töltötte az öcsikém, az édesanyám hirtelen lakóhelyváltoztatása miatt. (Ő maga ebben az évben érettségizik, ezért igyekeztek elkerülni az iskolaváltást.) Ez idő alatt rengeteget változott - javára.
Még egyetlen - számomra rnedkívül fontos - embert említek, aztán szaladok dolgomra. Igencsak eltelt az idő! A végén még lekésem - az egyébként 9-kor kezdődő - vizsgámat!
A kedvesem. A szüleim válásának kirobbanása előtt néhány nappal kezdődött a kapcsolatunk, azóta majdnem folyamatosan együtt vagyunk. Leginkább ő a családom. Szeretem. Nagyon kevés problémánk van, s ezek döntő többsége is külső körülményekre vezethető vissza. Veszekedni talán nem is tudunk; csak beszélgetni. És kérlek, ne gondoljátok, hogy a fiatalság, a tapasztalatlanság miatt látom így! Azt hiszem, képes vagyok objektíven felmérni a dolgot. Ez egy valóban csodálatos kapcsolat.
Úgy gondolom, mára ennyi, bár lehet, hogy estefelé még írok, a mostani bejegyzés összegzése miatt.
Kívánom, hogy legyen szép a napunk: Kincső :)
Hozzászólások száma: 1
6 bejegyzés listázva: 2-6
A blogok (internetes-naplók) létrehozója/tulajdonosa egyedül vállalja a felelősséget az általa létrehozott blogok teljes tartalmáért. A HáziPatika.com oldalain futó blogok igazság-, és valóságtartalmáért a szolgáltató nem vállal semmilyen felelősséget.
